Ausztria, Kreischberg. • #gyereacomeniusba ⛷️🏅
Szikrázó napsütés. Porhócsóva, sercegés, csikorgás és tompa puffanások.
Hop, hop, hop – kiált száz torok, de versenyzőnk ezt az adrenalin miatt nem igazán hallja. Tudja jól: nem hibázhat. Iszonyúan koncentrál, hisz minden hiba helyezésnyi visszalépést jelenthet.
Ő a legjobbak között is győzni akar.
Korosztályos magyar snowboard bajnok: Mórotz Kamill. A székesfehérvári Comenius tanulója.
Határozottan céltudatos személyiség. Négy évesen kezdett snowboardozni apukájával. A budapesti Vasas leigazolt versenyzője. Az ausztriai versenyekre sok éve csapatával, szülői kíséret nélkül jár. A versenynapokat minden alkalommal kemény tréninnapok előzik meg.
Idei eredménye két arany- és egy bronzérem: 2026-ban végre arany lett a paralel slalom és a giant slalom is! Utóbbi 15 méterenként fordul, a boardosok a kapuk között is 50-60 km/óra sebességgel robognak. A versenyzők fejben előre rögzítik a pályát: itt előre kell gondolkodni, a test minden porcikája előre tervezve segíti a kanyarívet.
Látványos, amikor a snowboardos a levegőben repül: a néző azt hiszi, na most hasít a leggyorsan, hisz repül. De nem így van, a levegőben ugyanis visszafogja a légellenállás. Ezért a boardosok sokat gyakorolják hogyan szorítsák le levegőben a hódeszkát, ezzel csökkentve a repülési időt. Leggyorsabban ugyanis a havon lehet csúszni!
Kamill idén egy bronzérmet is szerzett a boarder cross versenyen. Ez a kedvenc versenyszáma. Itt egyszerre négyen indulnak el a pályán és együtt, egymás mellett kanyarognak. A boarder cross buktatója az, hogy könnyen megijedhetsz a feléd kanyarodó versenytársadtól és gyorsan kieshetsz a ritmusból.
Az idei szezon lezárult. A nyolcadikos Kamill egy hét után visszatért a sulijába, ahol mindent elsajátít.
Jó tanuló, jó sportoló.
E kettő láthatóan nála is összefügg.
NEM FÉRSZ BELE A DOBOZBA?
GYERE A COMENIUSBA!
#hanemférszbeleadobozba; #gyereacomeniusba