Home Aktuális Volt hozzá képük!

Volt hozzá képük!

Elképesztő diákszínjátszóink

Share

Színpadra fel, mutasd meg magad a világnak! • #gyereacomeniusba

A székesfehérvári Vörösmarty Színház „Van képünk hozzá!” címmel hirdette meg a diákszínjátszók idei találkozóját. Egy – a fehérvári színházigazgató, Szikora János által felkarolt – újító ötlet nyomán („Válassz egyet a múzeumban kiállított festményekből, találj ki hozzá egy történetet és játszd el nekünk!”) ismét nagyszerű produkciók születtek, melyekre büszkék lehetünk.

A megye középiskolás diákszínjátszói március elején teltházas előadásaikkal varázsolták el – javarészt felnőtt – közönségüket. A színház átadta nagyszínpadát a diákszínjátszó köröknek, a város iskoláiba pedig elküldte színészeit, hogy mentorálják a srácokat és támogassák a színköröket vezető pedagógusokat.

A színpadon valóságos csodák születtek. Gondoljatok csak bele, milyen hosszú az a néhány másodperc, ha csak a tiéd, ha ott állsz egyes-egyedül a színpad közepén, és százak figyelik minden gesztusodat, a hangod rezdülését, a jelenléted minden apró megnyilvánulását. Árad feléd a figyelem.

És te mindent beleadsz és megcsinálod! (Előtte persze majré, világvége és összeomlás…)

Aztán kigyúlnak a fények, te a színpadon állsz és tudod mit kell tenned. Átszellemülsz és játszol. Hitelesen, magával ragadón. Kiválón.

A végén mennydörgő taps emel fel az égbe, és te sokáig ott maradsz, mert zúgása lebegésben tart. A katarzisról az érettségin úgy beszélsz majd, mint amit jól ismersz, hisz magad is átélted. Örökre megszereted a színházat, és az élmény míg élsz, benned marad.

A Comenius színkör idén mély társadalmi mondanivalót vitt a nagyérdemű elé. Egy lecsúszott hajléktalan nő kétségbeesett vergődését, végső bekattanását vitték színre, kiemelve az alapvetően megvető, kiközösítő és fájón közönyös társadalmi közeg felelősségét.

Drámai játékkal tártatok elénk mély gondolatokat. Tükröt tartottatok, melyben megpillanthattuk saját közönyünket. Teljességgel bevonódtam, nagy hatással volt rám a játékotok. Még napokkal az előadás után is erről gondolkodom, beszélek, írok.

Kedves gimnazista boszorkáim, csak így tovább! Úgy hallom meghívtak benneteket a Pelikán Fészekbe, hamarosan ott is felléptek. Teltház lesz biztosan!

NEM FÉRSZ BELE A DOBOZBA?
GYERE A COMENIUSBA!

#hanemférszbeleadobozba; #gyereacomeniusba

Related Articles

Győzelem!

Székesfehérvár városát áprilisban a Comenius focicsapata fogja képviselni a megyei küzdelmekben!

Pontszám-kimaxoló kisokos, egyetemre vágyók figyelmébe!

Avagy miért érettségiznek a Comenius végzősei dupla felsőfokú nyelvvizsgával?

Te is félsz a középfokú nyelvvizsgától?

Avagy hogyan készülj okosan a nyelvvizsgádra?